A Föld, miközben a Nap körül kering, a saját tengelye körül is forog. Ez a tengely a bolygópálya síkjával 23,5°-os szöget zár be. A forgástengely mindig ugyanarra a csillagra, a Sarkcsillagra mutat. Az ókorban (különösen Kínában) úgy gondolták, hogy a Sarkcsillag a Napnál sokkal fontosabb szerepet játszik a világegyetem gépezetében. Ma a legtöbb városlakó azt sem tudja, merrefelé keresse az égen.
Az állócsillagokSzámos csillagkép közül az ókorban tizenkettőt választottak ki tájékozódásul, ez a ma ismert tizenkét állatövi jegy.
A Zodiákus vagy Állatöv egy olyan "csillagsáv", amely a Nap látszólagos égi pályájának - az ekliptikának - mindkét oldalán 8-8 foknyira terjeszkedik. Az Állatöv olyan széles, hogy magába foglalja a Nap, a Hold és a bolygók pályáit. Kulcsfontosságú szerepet játszik az égbolt geometriájában.
Az északi féltekén a Sarkcsillag - Esthajnalcsillag - mindig ugyanazon a ponton mutatkozik az égen. Az összes többi csillag minden 24 órában látszólagos körpályát "tesz meg" az esthajnalcsillag körül. A legtöbb csillag a keleti horizonton "kel", a nyugati horizonton pedig "nyugszik", kivéve azokat, amelyek nagyon közel vannak a Sarkcsillaghoz. Az ókorban úgy képzelték, hogy a csillagok egy hatalmas gömbön helyezkednek el, amely a Föld körül forog, középpontja pedig a Sarkcsillag. Ez a kép sokkal világosabb a mai leírásoknál.
A csillagokat természetesen csak körpályájuk egy részén láthatjuk elhaladni, mert napközben a fény kioltja a csillagok fényét. Hogy a teljes csillagos égbolt melyik részén látjuk, az attól függ, hogy melyik féltekén vagyunk.
A csillagok csakis egy szempontból - egymáshoz viszonyítva - állócsillagok.
A Nap
A Nap keleten kel, nyugaton nyugszik - ez az évnek csak két napján történik. A többi napon a napkelte látszólagos helyzete a keleti horizonton "vándorol". A nyugati féltekén ez pont délkelet felől (télen) északkelet felé (nyáron) halad, míg a déli féltekén ennek fordítottja történik.
A napnyugta látszólagos helyzete hasonlóképpen vándorol a horizonton délnyugatról (az északi féltekén télen) északnyugat felé (nyáron).
A Nap legészakibb pontját június 21. körül éri el az északi féltekén, amikor a Rák állatövi jegyben jár: ezen a napon a Ráktérítőn - az egyenlítőtől pontosan 23,5 fokkal északra - délben egyenesen a fejünk fölött süt. Ezt az adatot használta fel Eratoszthenész a Föld kerületének megmérésekor. Stonehenge geometriájában is fontos szerepe van: az építményt úgy tájolták, hogy a nyári napfordulón pontosan a napkelte pontja felé néz.
A Nap járásának naponta változó pályája okozza az évszakok váltakozását - melegebb, tehát nyár van, amikor északi irányba mozdul el, és hűvösebb, azaz tél van, amikor visszavonul délre. A déli féltekén ezzel ellentétesen változnak az évszakok.
A Hold
Az ókorban azt is tudták, hogy a Hold 29,531 naponta tesz meg egy teljes kört a Föld körül, pályájának síkja pedig 5 fokos szöget zár be a Föld Nap körüli pályájának síkjával. A Hold amellett, hogy a Föld körül kering, kel és nyugszik is. A Hold mozgásai régóta fontos szerepet játszanak az idő múlásának mérésében.
A Hold ciklusai szabályozzák az árapályt, egyes növények fejlődését és a menstruációs ciklust is.
Megfigyelési vagy célzási pontokNem volt könnyű feladat az állócsillagok helyzetének meghatározása megfelelő fokbeosztással ellátott precíziós látcsövek nélkül.
A babiloniak és az egyiptomiak ezért azt találták ki, hogy sokkal könnyebb feltérképezni a pontot, majd feljegyezni a megfelelő időpontokat amikor egy adott égitest felkel a keleti, vagy lenyugszik a nyugati horizonton. Ezek a célzási pontok alapozták meg a csillagászat tudományát, az asztrológiát, a mágiát és a vallást.
Valószínűleg a babilóniak mérték be és jegyezték fel elsőként a csillagképeket, de az egyiptomiak és a görögök is már régóta birtokában vannak e tudásnak.
A csillagok feltérképezése
Az állócsillagok a leírt mozgások felmérésére alkalmas hálózatot teremtenek, ezért a Zodiákus részletes térképként szolgált az asztrológusok számára. Az asztrológusok eredetileg nem az egyes emberek sorsával, hanem a mennyei minták szövetének általános változásaival foglalkoztak.
Őseink csillagkép csoportokat alakítottak ki, amelyekkel leírhatták az égbolt különböző részeit, majd ezekhez viszonyítva készítették el a csillagok és a bolygók térképét. Ahelyett, hogy egy-egy égitestre vonatkozó, egyszeri pozíció meghatározásokat írtak volna le, inkább a csillagok egymáshoz viszonyított helyzeték mérték fel. Ez fejlettebb módszer, mint a felkelési és a lenyugvási időpontok puszta rögzítése.
Minden csillagképnél feljegyezték a látható csillagok számát, a különösen fénylő csillagokat (Szíriusz), valamint a csillagkép alakját (pl. bika vagy nyíl). Ez eredetileg egyszerű katalógusrendszerként szolgált, később bevezették a gömbmértant - ezzel a geometria tényleg mennyei lett.
Mivel a pontos térképkészítés rendkívül fontos volt, nagy erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy a csillagászati összhangba rendezett építményeket elpusztíthatatlan anyagból építsék meg. Ilyen pl. a viszonylag késői Jantar Mantar Delhiben, az ókori egyiptomi piramisok, a hatalmas angliai kő- és fakörök, valamint a velük szorosan összefüggő ley vonalak mentén található ősi emlékek - mindegyik a csillagok helyzetével függ össze.
A bolygókAz ókorban nagyon hamar felismerték, hogy mely égitestek mozdulnak el a többihez képest. Ezek a "vándorló csillagok" valójában a bolygók. Az ókorban ötöt ismertek: a Merkurt, a Vénuszt, a Marsot, a Jupitert és a Szaturnuszt. Végigjárták a Zodiákus jegyeket, és mint a Föld, elliptikus pályán keringenek a Nap körül. Pályájuk nagyon bonyolultnak látszik, mert egy olyan bolygóról szemléljük őket, amely maga is mozog.
A nagy áttörés: Kopernikusz
A lengyel csillagász szerzetes, Nikolausz Kopernikusz (1473 - 1543)
De revolutionibus orbium coelestium (Az égitestek körforgásáról) című munkájában azt állítja, hogy a bolygók és a Föld a Nap körül keringenek. Ez nagy áttörés volt, de Kopernikusz Ptolemaiosz körei alapján, körpályákban gondolkodott, mert a kört tökéletes síkidomnak tekintette, és ennek alapján úgy gondolta, hogy Isten minden valószínűség szerint ezt az alakzatot választotta. A megfigyelések azonban hamarosan azt sugallták, hogy ez nem teljesen igaz.
Kopernikusz szakított a középkori kozmológiával, amely a Földet tette meg a világmindenség közepének. Hét csillagászati posztulátuma közül a következő kettő a legfontosabb:
- "A Föld középpontja nem középpontja a Világmindenségnek, hanem csak a nehézkedésnek ( a négy elemnek) és a Hold mozgásának."
- "Mindaz, amit az állócsillagok égboltján mint mozgást észlelünk, nem olyannak mutatkozik, amilyen ténylegesen, hanem olyannak, amilyennek a Földről látszik. A Föld tehát a rajta levő tárgyakkal együtt naponta megfordul változatlan pólusa körül. Ezzel szemben az állócsillagok szférája ... mozdulatlan."
Kepler mutatja az utat
Johannes Kepler (1571 - 1630), Kopernikusz tanítványa jelentette ki 1609-ben, hogy a bolygópályák valójában elliptikusak. A bolgópályák közötti távolság kiszámításához azonban Kepler visszanyúlt az öt platonikus test szakrális geometriájához.
Több, mint 1900 évvel azután, hogy a görög matematikus, Menaikhmosz (Kr. e. 380 - 320) felfedezte az ellipszist, Johannes Kepler rájött, hogy ez a geometriai síkidom írja le a legjobban a bolygók Nap körüli pályáját. Alaposan kidolgozott ábrákat készített olyan egymásból következő gömbökről, amelyek magukban foglalják a platonikus testek mindegyikét, és legvégül a Földet. Felélesztette továbbá a bolygók harmóniájáról szóló elméletet is, amikor is a zenei hangokat a bolygópályákkal hozta összefüggésbe. Leonardo da Vincihez hasonlóan Kepler is igazi reneszánsz ember volt, és emellett ötletes gyakorlati csillagász, aki bizonyítani kívánta, hogy az ókorban használatos geometria a világegyetem rendszerével kapcsolatban is megállja a helyét.
Kepler törvényei1600-ban Tycho de Brahe dán csillagász (1546 - 1601) felkérte Keplert, hogy dolgozzanak együtt Prágában. Brahe szolgáltatta Keplernek azokat az adatokat, amelyekhez elméleti ellenőrzésre volt szüksége.
Kepler 1. törvényében kimutatta, hogy a bolygók olyan ellipszispályán mozognak, melynek gyújtópontjában a Nap áll.
2. tövényében azt szemlélteti, hogy a Naptól egy bolygóhoz húzott vezérsugár egyenlő időközök alatt egyenlő területeket súrol, miközben a bolygó pályáján halad.
1612-ben Kepler végül rájött, hogy egyetlen "mágikus" szám adja meg a választ mind a bolygópályák méretével, mid a bolygók keringési idejével kapcsolatos kérdéseire.
3. törvényében kijelenti, hogy a bolygók keringési idejének négyzete arányos a bolygó közepes naptávolságának köbével.
Hihetetlen, hogy ettől a középértéktől még a jóval Kepler halála után felfedezett külső bolygók is csak legfeljebb 0,24%-al térnek el.
Ha a Sarkcsillag precessziós mozgásának 26 000 évét elosztjuk 12-vel (12 zodiákus jegy), egy hozzávetőlegesen 2166 éves periódust kapunk. Ez arra késztette az asztrológusokat, hogy a precessziót 12 "korra" osszák fel - az elmúlt kb. 2000 évet a Halak korának nevezték, jelenleg pedig a hippik és ezoterikus beállítottságú emberek által beharangozott Vízöntő kor hajnalának lehetünk tanúi. A korszakváltás azoknak is kapóra jött, akik bizonyos vallások kialakulására és mások hanyatlására keresik a magyarázatot.
Ez a csillagkép, amelyet Nagy Medvének is neveznek, közel van a Sarkcsillaghoz, és éppen rámutat. A Göncölszekér mindig látható az északi égbolton, soha nem bukik le a horizont mögé, hanem a Sarkcsillag körül köröz, mint egy hatalmas óramutató. Keringési pályája alapján éjjel megtudhatjuk az időt. Azt is jelzi, hogy melyik évszakban járunk. Az ókori Kínában időmérőként és Sarkcsillagjelzőként, a klasszikus feng shuiban a "kilenc repülő csillag" otthonaként, valamint Észak sötét isteneként tisztelték.
